Twilight paródia 4. fejezet

Chapter 4

Vallomások és Fanta súgta x)

Edward horribilis méretű mutatóujja a hívogatás közben az arcára kenődött. Szégyenlősen ácsorgott, és várt.

A hátamban éreztem Jessica tekintetét (hasonlított egy acélbárdra, ami befúródott két csigolyám közé), és irulva-pirulva megálltam Edwardtól egy asztalnyira (asztalnyi: asztalos mértékegység, váltója: széknyi). Legutóbbi plátói szerelemből elkövetett kémkedésem óta sokkal egészségesebb színt öltött magára (egy pink „human connect to vampire” feliratú partedlit), a forrónacija pedig kihangsúlyozta vonásait (és Fitness and Fruits-on nevelkedett vonalait).

Nevetségesnek tűnt, hogy egy ilyen gyönyörű teremtés hús-vér ember legyen (és képes legyen büdöset fingani)! Attól féltem, egyszer csak majd eltűnik egy füstfelhőben, én pedig utánamegyek (pedig tök ciki az effektes, hatásvadász hoppanálás). Sokáig meg se szólaltunk és mozdultunk, ujjaim alatt pedig egyre erjedt az üdítőm.

– Szóval itt vagy? – tettem fel a költői kérdést, „szubsztanciális jelenlétére” utalva (sok pénz elúszott: ezen a néven nem volt bankszámla).

– Igen – csúszott ki a helyeslő szó a száján. Kicsit tétovázott, aztán a következő szavakat nagy belső összpontosítással egy szuszra hadarta el.

– Feketebikapatakopogapepitapatikakövekenfeketebikapatakopogapepitapatika-kövekenfeketebikapatakopogape… Opszika, ezt hangosan is kimondtam? – harapta el az első mondatot (kicsit meghalt tőle a szöveg), és zavartan makogni kezdett. – Csak nem sikerült összerendeznem annak a barokk körmondatnak a alá- és mellé(re)rendeléseit, ami megmagyarázná, miféle szándékkal lóbáltam feléd a másfél méteres, mutatóujjat mintázó baseballszurkoló kesztyűmet… – Az említett szivacskezet gyűrögetve, kétségbeesetten leste reakcióm, beágyazódva egy elhasznált gumi óvszerekből és csirkecsontokból épült csendéletbe.

– Nekem fel sem tűnt a bénázásod – állapítottam meg inkább csak magamnak (mi a szart keres nála egy szurkolókesztyű?).

– Szuper – sóhajtott megkönnyebbülten, és előkecmergett a szürrealista barikád mögül, – te mindig rendes voltál velem! – Megeresztett egy betyáros mosolyt (Jessica sitty-sutty dokumentálta a pillanatot egy kisméretű olajfestmény képében, majd eladta azt a Louvre-nak. Mona Lisa, mi?!), aztán gyorsan más irányba terelte a dolgokat (említettem már, hogy remek kviddicsjátékos?).

– Mostantól fogva együtt fogunk ebédelni, ki-ki a maga kosztját! – jelentette ki, majd a hátam mögé kukkantva gonoszul megcsillant a szeme. – Haha, a barátaid azt hiszik, meg akarlak enni! De rájuk se hederíts, a kis huncutok még lelőnék a poént, hogy vámpír vagyok! – A vámpír szónál a kezeivel hűűűházott. Vagy mi.

VAGY MI?!

Mindketten megmerevedtünk*.

A javarészt semmitmondó társalgásunk új irányt vett (volt nálam iránytű), valóban új mederbe terelődött (Edward ezt már eljátszotta a Tiszánál – jól kiba*ott velünk, meg kell hagyni), és áttértünk a vallomásokra**.

Egy internetes, „Opciók” nevű lexikonban végigböngésztem a „lebukott vámpírok” címszó alatti lehetőségeket.

– Mik az extráid? – tettem fel a legkézenfekvőbb kérdést. Edwardnak erősen megnyúlt az arca (pár helyütt el is szakadt).

– Mi-mire célzol? Valami rendellenességre?

A vérszíváson kívül? Megpróbálok finomabban fogalmazni.

– Azt kérdeztem, vannak-e neked illetve a családodnak belső értékei? – Óhatatlanul kirajzolódott előttem a jelenet, ahogy Edward aranytömböket tuszkol le a torkán.

– Nem vagy egy kissé anyagias***, Bella? – húzta fel a szemöldökét (az eredetit, nem a tetováltat).

– Te olvasol a gondolataimban? – borzadtam el. Szóval ez az extrája!

Szolidan felnyerített.

– Nem szoktam ponyvát olvasni! Bár ami azt illeti – bizonytalanodott el, – a te észjárásod nagyon érdekes lehet, mondhatni morbid. – Megrázkódott, de bővebben nem fejtette ki. – De mégis honnan a viharból jöttél rá, hogy vámpír vagyok? – tátogott egészen az arcomba hajolva, hogy ne hallja meg senki. Még jó, hogy tudok ilyen közelről szájról olvasni!

Lenéztem a mélabúsan bugyborékoló üdítőmre. Ebből a megvilágításból kifejezetten bölcsnek tűnt. Elmosolyodtam.

– Fanta súgta!

Edward a testével is közelebb jött, és alaposan körülkémlelt, nem figyel-e minket valaki. Ironikus. Mi sem lehet természetesebb egy kisvárosi menzán, minthogy két fura fazon egymástól 2 méterre beszélget a Tér közepén, ebből az egyikük rózsaszín… szerkóban, a bizarr jelenetet pedig 3… operatőr 2… kézzel 1… kamerával veszi (Bumm! Ma már a harmadik teljes díszletrobbanás…) A jól elhelyezett barikád mögött meg egy csúnya, kopaszodó, kampós orrú faszi instrukciókat ordibál. Tök átlag.

Miközben lefirkantottam és e-mail-en elküldtem Catherine Hardwicke-nek**** a fentebb leközölt forgatási helyzetjelentésem – az olyan hiánycikkekké vált díszletek és kellékek listájával együtt, mint például az operatőr –, Edward a kezembe csúsztatott valamit.

Óvatosan megvizsgáltam a szalvétából élethűre origamizált (értsd. hajtogatott) AK-47-est***** (öt csillagos, hűha), és meglepődve vettem észre, hogy a cső vége a „Titok” felirattal együtt le van celluxozva. Megfontoltan Edwardra emeltem pillantásom (és az AK-47-est). Gyors magyarázatba fogott:

– Otthon nézd meg! A mi kis „Titkunk” pedig maradjon kettőnk között!

Édesen elmosolyodott, amitől kezemben a „Titok” halk pöfögésbe kezdett. Kicsit ijesztő volt, úgyhogy belepasszíroztam a szalvétafegyvert az uzsonnás ládámba (Edwarddal nem tré rohangálni, de egy füstölő AK-47-essel…).

Gyorsan elköszöntem tőle, és a könyvtár felé vettem az irányt. Ha tudnám, mitől olyan ismerős ez a fordulat?

Az iskolai bibliotéka tölgyfaajtaján csilli-villi keretben egy bozontos, lapátfogú, szigorú arcú nő feszített (különbség: ő magától feszült, Jézus nem annyira). Megálltam egy másodpercre és rábámultam a képre. Majdnem eszembe jutott valami, az ajakizmaim már nekiveselkedtek a hangalakításnak, de mégsem.

Lábjegyzetek (Az embernek görcsbe áll a lábujja ennyi csillagos jegyzettől…)

* Nem vagyok az olcsó poénok híve. Ennyire.

* * Átvitt értelemben. A vallomás nem a vallás szó becézett alakja.

*** Lásd. Madonna – Material girl

**** Ha ezt nem vágod, alulművelt vagy, fúj! Amúgy ő rendezte a Twilightot.

***** Eredetileg szovjet gyártású gépkarabély, töltött tárral kb. 4,1 kg. Egy szó mint száz: lőni és súlyzózni is lehet vele!

Twilight paródia 3. fejezet

Chapter 3

Kólaszag, Fanta és ébredés

Mély lélegzetet vettem…

– Te követtél engem? – hadartam visszatartott levegővel.

Amikor nem bírtam tovább tartani, kifújtam.

Edward nem válaszolt rögtön, de újrahasznosított-papír színe* lett (ilyen, amikor elpirul). Pár órányi (haj, ruha és szemöldök) tépelődés és látványos önmarcangolás után (egy darabig villogott a „Fűrész 7” felirat) szólásra nyitotta a hacacáréból egyetlen épen kikerült testlyukát, a se… izé, a száját.

– Az illatod –nyögte. – Képtelen vagyok neki ellenállni.

Mindezt olyan bűnbánó arccal vallotta be, hogy legszívesebben beálltam volna a sarokba szégyenkezni (ebből végül kiálltam a sarokra lett, és… cenzúra**). Amikor végre a szemébe bírtam nézni (bár kissé kancsalul és bárgyún a nemrég átélt állat- és testközeli élményektől), letaglózott a tudat, hogy követett engem. A hirtelen jött érzelmi sokktól elszédültem, hanyatt estem egy banánhéjon, és lefejeltem egy szúnyogot.

– Bella! – kiáltott fel Edward, és még időben utánam kapott, aminek az lett a következménye, hogy egy gyönyörű balegyenest is elszenvedhettem. A világ szemeim előtt eszeveszett pörgésbe kezdett.

– Milyen? – bukott ki belőlem a kérdés (és a szájszag). – Az illatom. Jó? – Egyre nehezebben formáltam a szavakat, az egész olyan volt, mintha erősen illuminált állapotban próbálnék a karsztstrand szóval megküzdeni. Edward hangja kétszáz decibeles suttogás volt a fejemben, kétségbeesetten próbáltam az egyre elhomályosuló arca után kapni. Szegényt sikerült jól orrba vernem (ettől rögtön kiélesedett a kép – a módszer bejön a TV- készülékeknél is).

– Au! Megmondom, nyugalom, nem kell rögtön pofozkodni! – Ezt már tényleg alig hallottam (a fejemben „Ne üss” felirattal tetovált emberek homloka lebegett).

– Kólaszagú vagy – susogta váratlanul a fülembe, és az orrát mélyen a nyakamba fúrta (kicsit csiklandozta a derekam – pedig ehhez minimum gyémántfúró kell). – Kissé citromos, azt hiszem olyan, mint a Pepsi!

Mormogott még valamit, de már csak kavargó és egymásba folyó színeket láttam (egy óriási csavaros nyalókát…), és az örvény egy éles hang (nyamm!) kíséretében becuppantott.

[…]

–Hahó, Bella! – böködött Jessica, egyre hevesebb ütemben. – Már megint sudokut játszol fejben? Kezd az agyadra menni, le kéne kicsit állnod vele!

Ahogy egyre erősebben rázott, megszólalt a nyakamon a kolomp, és sikerült rendesen felébrednem.

– Már megint elbóbiskoltam? – tudakoltam tőle, miután szétfeszítettem csipától összeragadt szemeim.

Veszettül fárasztó hétfő délelőttön voltam túl (testnevelésen pankrációztunk), és a nyomott kedélyemen (vesztettem) nem sokat javított, hogy Edwardot ma egyáltalán nem láttam az iskolában (a szemeim kissé bedagadtak – Jacob volt az ellenfelem). A testvérei most is ott ültek a menza legtávolabbi sarkában (mint a rossz gyerekek az oviban), de a bronzvörös parókás márványszobornak se híre se hamva nem volt (ami, tekintve, hogy márványszobor volt, nem csoda)!

Jessica észrevette merre kalandozott tekintetem és rezignáltan felsóhajtott:

– Iszonyú jó pasi! – tekintete elrévedt, és én is csak ennyit bírtam hozzáfűzni: –Az.

– Mármint nem Emmet, nem Jasper, főleg nem Mike, hanem Edward.

– Világos.

– Persze neki itt senki sem elég jó – dohogott tovább barátnőm kisebb hallgatás után, ismét felverve bóbiskolásomból. – Lefogadom, hogy Alaszkában fűvel-fával csinálta…

– Hogy mi? – hördültem fel, mint egy anyadisznó. – Edward… bioszexuális?

Elborzadtam a gondolatra, majd igyekeztem száműzni fejemből a szado-mazo ruhát viselő, ostort csattogtató sarki fűszerest. Jessica váratlanul rácsapott a kezemre.

– Felsérted az nyálkahártyádat! Ami baj, mert fontos védelmi funkciót lát el. – Rosszallóan megcsóválta a fejét.

– A csudába! – nyögtem. Biológián főként Edwardra figyeltem. Pironkodva kihúztam ujjamat az orrlyukamból.

– Ne csüggedj! – próbált vigasztalni. – Angela azt hallotta, hogy Edward bírja például a tanyákat. Azért ez támpont, nem? Mármint állítólag szeretett valami tanyán lenni.

– Úgy érted – kérdeztem lassan tagolva, – hogy volt egy Tanya nevű barátnője?

Jelentőségteljes csönd. Halk koppanás Jessica felől.

– Ja, úgy értettem – mondta. Szerintem igazából nem is értette a szóviccemet, úgyhogy az arcomra szkeptikus fintort vágtam (fájt, de megérte). Jessica ezt látván dühösen felcsattant:

– Értem én a viccet, csak nem szeretem!

Többet az ebédnél nem is dumáltunk, tökre másutt járt fejben, az arca zavarodott volt (mintha épp közölték volna vele, hogy Európa nem is ország). Meg hát, bizonyára felháborította kisvárosi lelkét az állatokkal való fajtalankodás általa vizualizált vidéki módja.

A következő délelőtt hasonlóan telt (egyre több 8 napon túl gyógyuló sérüléssel). A menzára félve léptem be, de ismét csalódnom kellett: az asztalnál még mindig csak négyen szobroztak. Kiábrándultan léptem a konyhás nénihez, aki egy adag (mosogatólétől és göndör hajszálaktól fulladozó) tésztával akarta kiszúrni a szemem (mindig sejtettem, hogy rövidlátó). Undorodva kitértem az étel útjából (így az valaki más képén landolt), és inkább beálltam a (két sarokkal arrébb végződő) sorba, a büfé elé. Elment már az étvágyam (neki is jár ebédszünet), és végül csak egy Fantával*** indultam asztalt keresni.

Kicsit megálltam a fejlődésben, amikor Edwardot pillantottam meg a menza túlsó végénél, egyes-egyedül a kerek (világon) asztalnál. Valahogy észrevette teátrális alakom (beakadt a csípőprotézisem), és ritmikusan rángatta a mutatóujját (rám mutatott és magára, egymás után sokszor és gyorsan). Ezzel nem értettem, mit akart, de megérzésből elindultam felé.

* Gőzöm sincs, hova kell kötőjel vagy szünet. Bocsi, Nándi. Nem a te hibád.

** Fogalmazzunk úgy, hogy útjában voltam egy csorda kiéhezett kentaurnak.

*** Ezért a reklámért pénzt nem kapok!

Twilight paródia - 2. fejezet

Chapter 2
Vadásztalálkozó

Hajnalodott, ilyenkor szokott előbukkanni a Hold. Nehéz elképzelni, de itt a Hold világít. Opálos fény borít nappal (vagy most akkor holddal?) mindent, míg az éjszaka vaksötétjén csak a vörösen izzó Nap hunyorgása jut át.

Szóval reggel tájt vadászni indultam orrsz*rvúra (a szóviccekért a szerző felelősséget nem vállal). Nagyon elszaporodtak mostanság az erdőben. Nem tudom megenni őket a páncél miatt (még beletörne az aranyfogam), egyébként se vagyok rájuk éhes. De hát valamivel agyon kell ütni az időt (vagy az orrszarvút), ha már annyi van. Hozzáteszem, mielőtt aggódna valaki a testem épségéért (ezt kétlem); szupererős vagyok és szupergyors. És főként szuperbalek.

Eddig kétszer sikerült egyáltalán megtalálnom az áldozatot, az ominózus pillanat előtt általában eltévedek. Pár hétre. Most is reményvesztetten bandukoltam a fák között, amikor megbotlottam valamiben. Elnyaltam a füvön, és bosszankodva szemrevételeztem, mi kötött belém.

– Tökély? – hőköltem vissza riadtan.
– Igen, minden tökély volt, amíg nem tapostad meg a gerincem – morogta Edward, arccal a földbe nyomódva. Iménti döbbenetem átalakult menekülési kényszerré, úgyhogy felugrottam és futni kezdtem. Olyan gyorsan szaladtam, hogy nem is láttam, hogyan suhannak el mellettem a fák. Mivel pár perc után még mindig nem hallottam követő léptek zaját, megkönnyebbülten leálltam. A térdemre támaszkodva a fáradtságtól erősen lihegtem, amikor közvetlenül mellettem megszólalt a Hang.

– Hát ez igazán művészi volt! (Taps.) De ha legközelebb futni készülsz, akkor azt ne egy helyben tedd! Kevésbé változatos a táj.
Ijedtemben majdnem újra kezdett verni a szívem, az egész szituáció diszkomfortos és konfuzionált volt (hogy a diffrakciós és impudens szavakat már meg se említsem). A bal szememmel megpillantottam kézfejét, amint szorosan markolta a vállam. Hosszú ujjának minden ujjperce csontfehéren fénylett.

– Tyűha! Te fél kézzel visszafogtál? Ez nem kis teljesítmény. Nagy vagy – álmélkodtam.
– Ja, de azért szét van taposva a gerincem. Vetnél művedre egy pillantást? – Edward, mint a villám, kibújt a halványkék ingéből, átvetette karján és háttal elém állt (láttatok már villámot, ami hasonlóképp cselekszik?). Elgyengültem fehér bőrének rémisztő simasága, hátának finom izomzata láttán. Kedvem lett volna megérinteni, ujjaimmal végigjárni minden domborulatát. Kezem megindult felé.

– Csak nézd meg! Vagy végül is megérintheted, ha akarod – vigyorgott hátrafordulva, arcán apró gödröcskékkel.
– Semmi baja – motyogtam, és visszarántottam a kezem, hogy aztán szórakozottan nézegetni kezdjek egy unalmas fát. Ő (Ed, nem a fa) felém fordult, a fölre dobta az ingét, és adoniszi felsőtestét fitogtatandó egy görög istent mintázó szobor pózába merevedett (ezt mind csak hallás után gondolom, természetesen lekötött a fa bámulása).

– Ne közelíts! – figyelmeztettem. Féltem, hogy összeesek a rakoncátlan hormonjaim miatt.
– Lehetetlen vagy, Bella! – nyögte lemondóan, és kelletlenül összeszedelőzködött. Mikor ismét teljes harci díszben volt, odalépett mellém.
– Megint orrszarvúra vadászol? Én már unom.

Szolid tízperces kínos csend.

Ismét hiába akart beszélgetést kezdeményezni a szentem, ellenálltam. (Díjazzuk, hogy legalább megpróbálta.) Ó, újabb torokköszörülést hallatott! Most mivel jön?
– Nem jössz el velem egy barátomhoz? Rab igen kedves jószág. Szerintem ebédre odaérünk, hogyha nem kívánod ezt a fát le is festeni. Még ma. – Huncutul elhúzta a szája szélét, és megindult egy ösvényen. Lehámoztam a tekintetem a fáról, és rögtön követtem pár lépéssel azért lemaradva. Rab (aki bizonyosan Rob), jó társaságnak ígérkezett, nem volt ugyanis értelmes lényekből túl nagy választék a környéken.

Fél órán keresztül baktattunk, caplattunk, másztunk, nyűglődtünk, csetlettünk-botlottunk az erdőben feleslegesen lassú tempóban. Útközben többször is orrszarvúra utaló szöszözést-matatást hallottam, meg is kérdeztem:
- Hé?! Nem vadásszuk le ezt az orrszarvút? – Mire ő csak kuncogni tudott. Társalgás egyébként nem zajlott köztünk. Az erdőnek csaknem a legalján elfordult (azt nem akarnám, hogy felforduljon), és egy leomlott homokfalat nézett. Intett, mire odamentem és megnéztem, mit néz (nézési háromszög alakult ki, mert a fal meg rám nézett). A homokos földbe (vagy földes homokba) apró jelek voltak karcolva (nem, nem szívecskék), E. azon morfondírozott, mit kezdjen velük.

– Fogd meg a kezem! Vagy a ruhám ujját, ha zavarban vagy. És nehogy sikíts! – Erre bedöntötte a falat, és beleugrott a mögötte tátongó lyukba énestül (azaz magával rántva engem is).
– Mi ez a tömény por? Edward, Rob miért lakik egy üregben? – kérdeztem a már említett üregben hajladozva, a tüdőmben latin táncot önfeledten ropó földdaraboktól köhécselve.
– Rab, nem Rob. – Edward leporolta a ruháját, és kiszedett pár csimbókot a hajamból. (Az érintésétől félrenyeltem a nyálam, de nem volt gáz, mert már ezelőtt is köhögtem.)

Egy alacsony, döngölt földpadlójú helyiségbe jutottunk, a fényt a plafonon tanyázó több száz májusi cserebogár adta, mindent színes álomlátásba burkolva. Megigézetten álltam önnön költői gondolataimtól, amikor egy irdatlan büdös szörnyeteg ugrált be valamiféle oldalsó helyiségből.
Szőrösen, makulátlan fekete frakkban, villogó okuláréval, répát rágcsálva, hosszú fülekkel ott állt az a dolog, és nézett. Engem.
Eztán eszméletemet vesztettem.

Valami borzalmas látomásom szerint egy nyúl és Edward hajolt felém.
– Lázas vagyok? Hova ez a lázálom? – Ezek voltak első mondataim.
– Rab a Rabbit rövidítése. Valami mesevilágból szökött ide. Nem emlékszik honnan, de van nála néhány jegyzet egy bizonyos Alice-ről, királynőről, no meg pár francia kártyalapról…
Még mindig a lyukban feküdtem, felülve kis híján lefejeltem Rabet.
– Ez hihetetlen! – Ennyit bírtam kinyögni. Annyi csodás dolog után ez rendített meg a legjobban. Hogy ilyen teremtmény van, sőt, itt lakik ez a Nyúl úr! Edward kedvéért úgy tettem, mintha elhinném, hogy ilyen létezhet.

– Ezt még fel kell dolgoznom – szóltam ismét, és kikecmeregtem az áttört lyukon. A nyúl azt hiszem somolygott, már ha lehetséges ez (tulajdonképpen az ilyesmi elég perverzül fest). Bántott a hirtelen jött fény, de rögtön Edwardot éreztem magam mellett.
– Tudod ideje realizálnod, hogy ez a hely bizony a fejedben van. Itt mindent megtalálsz, ami hatott rád az életben. Kis korodban szerethetted az Alice Csodaországban-t, azért van itt Rab, vagy Nyúl úr, ahogy magadban elnevezted. Az viszont érdekes, hogy én milyen határozottan létezek ezen a helyen – mondta, majd kuncogni kezdett. – Csak nem szerelmes vagy belém?

– Mi-miről beszélsz? – hebegtem zavartan.
– Szóval eltaláltam. Suliban még sosem jöttél oda hozzám, talán félsz?
Ahogy rápillantottam az arcára, tényleg féltem. Szemei furcsák voltak, az eddigi fekete helyett mogyoróbarnán csillogtak. Edward észrevette, hogy vizslatom a szemeit és elnevette magát.

– Megfigyelőképességed káprázatos! Még nem is tudatosult benned, de már belül érzed, hogy más vagyok! – Edward egyre hangosabban nevetett. – Ráadásul magadat is így képzeled? Másnak?
Jelenleg meg voltam rökönyödve. Egy ismeretlen holtisten (talán Adonisz, aki Edwardnak nevezteti magát megtévesztésből) elvisz egy nyúlhoz, aztán azt próbálja beadni, hogy mindezt álmodom? Oké, elhiszem… Atyaég, megölelt!
A táj kezdett színekben felerősödni, a szellő borzolta a lombokat, a zajok szurkálták a bőrömet, Edward teste szorosan tapadt az enyémhez. Ahogy békés ölelésében légzésem felgyorsult, úgy felgyorsult az övé is.

– Gyönyörű vagy, hallod? (Ez a hallod, ilyen szólás-mondása volt.) Nagyon örülök neked, ha nem bánod. – Elengedett és a földet kezdte pásztázni. Bronzvörös tincsei belehullottak arcába, ahogy tovább motyogott. Nem bántam.
– Ed, remélem, nem bántasz (nagyon ajánlom a szaporodási képességed megtartása érdekében), de lenne egy kérdésem.

Edward abbahagyta a föld szemügyre vételét, és rám emelte tekintetét.

Egy kis Twilight, egy kis komoly paródia

Emlékeztek, mikor Bella édesdeden alukálva Edward-maci nevét csámcsogja? xD
Saját műfaji behatárolásom szerint pár fejezetes tézispitypalatty. Aki megtalálja a létértelmezésemet tartalmazó mondatot a történetben, az kap 10 000 pengőt, képen.
Egyébként a iromány igyekszik érdekes, humoros és abszurd lenni. Ha mégsem sikerülne ez neki, az irományt tessék hibáztatni, ne a szegény írót.
Floonak és Venomnak köszönet a bétázásért.

Chapter 1
Létezésem hajnalán

Egy kopár hegytetőn álltam, a sötétzölden fojtogató erdő tisztásán. Nem láttam el messze, a tájat furcsa füst ülte, mintha a bizonytalanság besűrűsödött volna. Csupán pár jellegzetes objektum volt kivehető, illetve az alant elterülő piszkos falu (elég sok és nagy objektum).

Merengésemből felriasztott a bokrok felől hallatszódó neszezés. Szöszözés. Eszembe jutottak a rémhistóriák az itt élő barátságtalan erdei orrszarvúkról. Nehéz volt őket elképzelni szöszmötölés közben, de nem árt óvatosnak lenni. Vacogó fogsorral leléptem hát a szakadékba.

Nem volt zuhanás. A szellő felkapott, és a hátán elbucskázgattam. Aligha voltam mestere a szélmászásnak. Mindaddig azért kényelmesen elszállingóztam, amíg a toronyóra mutatója felé nem taszított egy turbulencia.

Halkan szitkozódtam, ahogy felpasszírozódtam a számlapra, mert máris éreztem a vér édeskés ízét számban. Kékeslilán csordogált a szemhéjamtól lefelé. Undorító volt; a vér legyen piros és friss, ne ilyen, mint… mint az enyém: egy ragadós massza, lila cukormáz.
Újfajta létezésem bosszantó dolgokat produkált.

Egyrészt, itt ragadtam ebben az álomvilágban, kilátástalanul (a kilátás a faluból állt). A szél ráadásul sose vitt az Üveghegyen túlra. Puff neki. Másrészt, folyton éheztem, de bármit kóstoltam eddig… Pár percen belül kihányva feküdt a kövön. Puff neki. Végül pedig, újra és újra megpróbáltam leszállni egy putri kis ház környékén. Nem mintha rákaptam volna a putri kis házak countryside hangulatára, de a benne lakó entitás maga volt a Tökély. Puff nekem.

Pár égzengéssel ezelőtt figyeltem fel rá. Éjféltájt, az éjjeli Napfényben a háza előtt szobrozott (nem, nem a szobros játékról van szó). Csendbe burkolózott, szó szerint, hiszen töményen néma volt körülötte minden. Pár fuvallatnyira voltam csak tőle, akkor sikerült először ilyen közel kerülnöm hozzá. Épp unalmas barangolásokat végeztem, midőn életem legfinomabb illata csapott arcon, kézen, lábon (ill. láb között), és idáig hozott a szimatom (meg hát a szél is besegített).

Nem volt élő ember, ez holtbiztos (ha-ha). Sokkal inkább hasonló volt hozzám (már nem, ami a tökéletességét illeti); jeges fehéren világított a bőre, csak a sötét karikák mélyén megbúvó szemek villogtak feketén, s lejjebb a skarlátvörös ajkak…

Sokszor láttam ilyentájt a padkán üldögélve. Ha az éjféli Napfény elérte, gyémántok szikráztak a testén. Ez is hasonlatossá tett hozzá, bár a gyémántjai nyilván karátokkal előkelőbbek voltak (és míg az övéi a bőrén szikráztak, az enyémek a vitrinemben). A vonásait nem láttam tisztán, de ez az arc, és erről az arcról (és testről, plusz egyéb, nőket érdeklő végtagokról) végzett bizarr megfigyeléseim jelentették számomra a létezés értelmét. Magyarán: nem volt jobb szórakozásom, mint őt lesni szélmászás közben.

Megint éjfélt ütött az óra. Errefelé gyakran megesik. Többször is egy nap. (Mondtam már, hogy fura ez a hely?) Bevackoltam magam hosszútávra az óra legvédettebb sarkába, és kiguvadt szemekkel lestem a parány sarkot.

– Megint itt?
Lefagytam. A bársonyos hang honnan szólt? Hozzám szólt? A skizofréniám szólított volna meg? Kifejezetten örülnék neki, legalább lenne, akivel beszélhetek.
­­­­– Ejnye! Időtlen idők óta szomjazod a látványom, most meg rám se hederítesz?! – ironizált a hang. Nagyon vontatottan hátrafordultam, mert aggódtam a nem létező szellemi épségemet illetően. Ami ezután történt, az kívül esett minden érzékelésem határán. A mutatónak támaszkodva, csibészes mosolyt felvillantva ott állt ő, a Tökély.

Eléggé aberráltul festő arctartásom lehetett, nem beszélve testrészeim erőteljes rángásáról és az általam kiadott nyivákoló hangokról, de T. (mint Tökély ugye) felnevetett, és félszegen egészegen közel sétált. (Vettétek a félszegen-egészegen poént? Én sem.)
– A nevemet azért elmondom, rendben? Eddig azt még mindenki túlélte – röhögött a markába (jó nagy volt neki). – Edward vagyok. Edward Cullen.

– Ö... izé. Szervusz, Edward.– Fuldokoltam, de tényleg. Legszívesebben ordítva ledobtam volna magam a mélybe, aztán frissen fodrászolt frizurával, teljes lelki nyugalommal tértem volna vissza. Volna, volna, de féltem volna, hogy addigra eltűnik, esetleg kiröhög.
Megpróbáltam egy grammatikai visszaesést produkálni (vagyis T. mint Tökélyről E. mint Edwardra keresztelni), de nehezen ment, miközben álmaim tárgya álldogált előttem cukrosbácsis mosollyal az arcán.

Várakozóan nézett rám, állkapcsát összeszorította, pupillája kitágult.
– Bella Swan – mondtam. Ennyi vagyok, gondoltam.
A vonásai még jobban megfeszültek. Azt hittem mindjárt szétrobban egy ideg, amitől szétroncsolódik és összemaszatolódik ez a szép arc. Megint közelebb lopakodott, nem mintha ez lehetséges lenne, velem szembejőve. Vészesen a nyakamon volt már, amikor megtorpant (nyilván útban voltam). Ekkor tűnt csak fel milyen magas, milyen szálkás izomzatú.

A ruhája egybeolvadóan fekete volt, csak a vörös ajkak adtak némi színt ábrázatának (a fehér az nem szín). És ezek az ajkak most elnyíltak, lágyan sóhajtottak és vérre szomjazva arcom felé repültek (Repül, és vért kíván? Tisztára, mint valami szárnyas betét.)

Kővé dermedten álltam, közben puha száját a fülem tövéhez érintette. Nem a véremre szomjazott, hanem a bőrömre... éhezett, meg amit a bőrrel lehet csinálni. Hideg volt lehelete. Megborzongtam, amint elfordult, és pár bukfenccel a Keleti szélbe vetette magát. Végtelen hosszú ideig vártam rá a toronyóránál, remélve, hogy újra felbukkan. Csak a nyakamat bírtam tapogatni állandóan.

Már kétszer jelentkezett a Sarki Fény, és Edwardot még mindig magában tartotta az éjszaka. Ezt azért mondom, mert házából azóta se láttam kijönni, csak néha csíptem el fellibbenő köpenyét a sarkon. Ismerős volt a jelenség (szerintem hoppanált).

Általánosan kezdtem kitapasztalni újfajta képességeimet. Életemből nem emlékszem másra, csak a vörös Nap fényére, és a nevemre. Az első itteni tiszta emlékem, ahogy a hegytetőn fekszem végtelen időkig, minden életjelenség nélkül, tiszta tudattal. Amikor végre mozdulni bírtam, és feltűnt, hogy tökéletesen beragadtam egy rémálomba, levetettem magam a szikláról. A levegő felkapott, és szép lassan beletanultam a szélmászásba. Öngyilkossági szándékomról nem mondtam le, de képtelennek tűnök meghalni; ez azért lehet, mert már halott vagyok. A vérem alvadt. Nincs pulzusom. Az arcom fakó.
Kétségbeesetten úszva a szélben, telt az idő.

honokat fonok

honokat fonok


nincsen haza
csak romok
jack o’ lantern
v i g y o r o k

messzi puszta
fű helyett
házas dombú
k ö z h e l y e k

államhangnak
üdve fogy
kultúrselejt
h a l m a r o g y

szavak hátán
követem
őshaldokló
n e m z e t e m

Cherry Banana Pie

Újfent állandóan sütögetek, gondoltam megosztom az emberiséggel ezt az újonnan kitalált, összerakott és kipróbált receptet.

Ehhez az amerikai stílusú édességhez szükséged lesz egy pitesütőre (én a Tescóban vettem), ami 23-tól 28 cm-ig változhat (az átmérőről van szó, hiszen kerek alakú). Lehetnek made of üveg, porcelán, fém.

A tészta készítése:

1 Egy tálba (bowlszerűben) reszelj le egy kocka (250 g) margarint vagy vajat, amit előzőleg legalább fél órára mélyhűtőbe tettél.

2 Önts hozzá 200 g porcukrot és egy jókora csipet sót, kicsit kutyuld össze.

3 Adj hozzá 500 g lisztet, 4 tojássárgát és ízlés szerint citromhéjat (én szárított narancshéjat használtam, azzal szvsz sokkal finomabb). Vaníliamagokat is ír, de csak sznoboknak.

4 A hozzávalókat állítsd össze kézzel (!), de úgy, hogy ne gyúrd túl és ne melegedjen fel a vaj. Az a jó, ha a tészta morzsalékos, olyan mint a tarhonyás liszt. Önts hozzá fokozatosan 2-6 evőkanál hideg tejet vagy vizet, ha szükséges (szükséges!), és formázz belőle egy kisebb cipót és egy nagyobb, rövid és vastag szalámi (pénisz) formát. Csomagold őket fóliába, és tedd be őket a hűtőbe/mélyhűtőbe minimum fél órára.

Megjegyzés: a tészta akkor lesz jó, ha megmaradnak benne a vajdarabok. Ha túlgyúrod, rágós lesz és összeesik.

A töltelék:

1 A töltelék freestyle-ba megy. Én kivettem a fridzsinkből egy csomag meggyet, ami kábé 3 cupnak felel meg. Kicsit kiengedtem, belepakoltam egy lábosba, adtam hozzá 2-3 evőkanál kukoricalisztet, saccperkábé 1 cup cukrot, egy citromkarikát, fahéjat és egy kevés vizet. Na már most ezt felraktam főni, rotyogni először max, majd közepes lángra. Ez a művelet kényelmesen lezajlik a tészta hűtőben való sziesztázása idején.

2 Ha a meggyes nyaflatty véleményed szerint kellően összekutyulódott, javaslom, hogy szórj bele még 1-2 evőkanál búzadarát. Prímán felszívja a fölös levet.

3 Vágj össze 2 nagyobb banánt kis karikákra.

Összeállítás:

1 Vedd ki a hűtőből a nagyobbik szalámiformát, és vágj belőle vékonyabb hosszanti szeleteket. Pakolgasd be ezen objektumokat a pieformába, és nyomkodd össze a széleiket. Egy szó mint száz, béleled ki a formát a tetéjig. Megvan? Most rakd be megint 10 percre a frigóba.

2 Kend be tojásfehérjével (ami maradt egy csomó), és told be 180 fokra pár percre. Vízhatlan réteg képződik, és nem folyik annyira össze a trutyi töltelék a tésztával.

3 Öntsd a tésztára a meggyes tölteléket, pakolgasd rá a banánkarikákat.

4 Vedd ki a cipót, nyújtsd ki akkora kör alakra, hogy nagyobb legyen mint a pieforma. Mielőtt ráteríted, a töltelék tetejére vágj pár kis kocka vajat.

5 Terítsd rá a tésztát, nyomkodd össze a széleket, kicsit csipkézd-mintázd meg (ahogy majd egy hamarosan feltöltött képen az látható lesz). Vágj 4-5 szellőzőnyílást a tetejére (a csillagofrmát ajánlom).

6 180-190 fokon süsd 30-40 percig, amíg szép aranybarna nem lesz.

Az elfogyasztása:

Az elfogyasztása szájjal történik.

Szelem természete / Mantra testelhagyáshoz

Kívül süvít, belül zúg. A felhevült levegőt szétmarcangolja a jeges áradat, az erőszakos lég. Nem lebeg, áttör az ágakon, valami leszakad, felsikolt, porrá törik, csapódik, pattan, szikra, tűz. Felvonyít a kutya, rémülten rohan a kerítésnek, hol egy kiálló szögesdrót átszúrja a szemét. Szűkölésétől zsong a fejed, vad ütemre vált a szíved, ahogy a sötétség benned őrjöngve felvihog.

És csak ostromolja az ablakod a szél, nem is kopogtat, fenyeget. A fejedbe férkőzik a hangja, mindent elpusztít belül, mindent kiszorít, magával kitölt, gondolataidon kívül csupán füstös-érces hangja szánkázik benned ide-oda. Belelibbensz egészen, mozdulatlan testedben belső rázkódások, mozgások keletkeznek, billegsz magadban. A zúgás felerősödik, és ezzel egy időben tompa búgást érzel mindenütt. Túlcsordulnak benned a hangok, az arcodon kívülre tágul a látóköröd, s a légüres tér…

Vajon megtudom, mit tartogat? Vajon van hozzá merszem?